Egy rendhagyó bejegyzéssel készültem, nem tipikusan tesztelésről fog szólni, inkább a technikai eszközök által keltett helyfoglalás és a kábelrengeteg kiküszöböléséről fogok írni. Szerintem senkinek sem kell bemutatnom, hogy a töltők, adatkábelek és maguk az eszközök is rengeteg logisztikai problémát vetnek fel, ugyanis relatív közel kell lenniük a fő tartózkodási helyünkhöz (pl.: íróasztal), de egyben nem foglalhatnak el minden szabad helyet.

Nézzük, az én példámmal mire gondolok „káosz” alatt. Egy nagyobb íróasztalom van, amelyen minden „fontos” eszköznek van egy kis hely kialakítva. Már magában a készülékek 6 db. 230V-os hálózati dugót igényelnek (tehát az elosztó is helyet foglal), nem beszélve az egyéb kábelekről (VGA, SCART, USB (3x), LAN, Jack, stb.). Utóbbiak azért nehezen kezelhetőek, mert mozgásterük nagy, nem lehet egyszerűen elvezetni, vagyis elrejteni őket.

A technika fejlődik, de áramra szükségük van illetve nem minden eszköznél megoldható a vezeték nélküli kapcsolódás. Az egér, billentyűzet, internet kommunikációját meg lehet úgy oldani, hogy vezeték nélkül kapcsolódjanak viszonylag nem nagy beruházással, még a mobil/tablet adatkapcsolatát is némi kompromisszummal rá lehet erőltetni valamilyen nem kábeles kapcsolódásra (Bluetooth, WIFI), de a töltéshez elengedhetetlen a kábelezés. Mobilok esetében már létezik vezeték nélküli töltés, de azért az a technológia eléggé kiforratlan.

Jó megoldás lehet adataink tárolására (ezzel is helyet felszabadítva) egy NAS (Network Attached Storage) hálózati adathordozó használata, amivel adatainkat biztonságosan belső hálózatról illetve interneten keresztül érhetünk el. Hátránya, hogy viszonylag nagyobb beruházást igényel és a kábelezés kérdését sem oldja meg, csak más helyre (kevésbé frekventált) lehet helyezni.

Ne adjuk fel! Csoportosítsuk kábeleinket és alakítsunk ki gócpontokat. USB csatlakozókat remekül el lehet rejteni - ezzel is kevesebb kábelt szem előtt tartani – egy HUB beszerzésével, ami egy csatlakozót oszt meg több csatlakozóvá. A problémát nem oldjuk meg vele, de az elrejtés máris sokat segíthet.

A gócpontok kialakítása a töltőknél is fontos, mivel a „felszínre” nem össze vissza, hanem csoportosítva kerülnek a kábelek. Használjunk kábelvezetőket, és a fennmaradó kábeleket rejtsük el az asztalunk mögé, vagy nem látható helyre.

Miért is kezdtem a cikk megírásába? – sokakban felmerülhet. Egy egyszerű, relatív olcsó mégis dekoratív rögzítési módot szeretnék bemutatni, egy szintén gyakori, sok helyet foglaló, nehéz eszköznek. A nyomtató elhelyezése nem könnyű feladat, mivel nagy helyet foglal, súlya (és mozgása) miatt erősebb tartórendszert igényel és ráadásul jó, hogyha központi helyen van.

Nálam több ideiglenes helyen is megfordult, de sehol sem volt jó. Az asztalon a mindennapi életben akadályoz, távolabb helyezve meg állandó rohangálás ide-oda. A kábelezéssel még nincs is probléma, mivel hálózatra köthető (bár LAN és tápkábel még így is gondot okoz), de termete (all-in-one) annál nagyobb problémát jelent.

Elhatároztam, hogy rögzítem a falra, ott úgy is van elég hely, ráadásul pont megfelelő távolságra lenne, mégsem zavaró helyen. Elmentem egy barkácsboltba, ahol konkrét terv nélkül a gazdaságosság jeligével nézelődni kezdtem. Elsőre kicsit megriadtam, mivel a polcárakat és a rögzítő elemeket nézve, horribilis árakat tapasztaltam. Mivel a polcnak megfelelő szélességűnek és persze színben is a szoba többi eleméhez passzolnia kell, ráadásul a tartók sem lehetnek gyenge kialakításúak, így az elemeket összeválogatva 10.000 Ft felett jártam. Azért ennyit nem akartam költeni, végül is ez csak egy nyomtató.

Már kezdtem feladni terveim, amikor belebotlottam (szó szerint) egy eléggé viseltes dobozba, aminek súlya tetemes volt, és a díszítés szerint mikor, hifi és NYOMTATÓ konzol, ráadásul 30 kg feletti teherbírással. Megnéztem, fehér natúrszínű két konzol semmi több, viszont masszívak és állítható mekkora legyen a faltól kijövő tartórész. Rögzítése 4 csavarral megoldható és már kész is. Nem haboztam sokat, számoltam egyet és gyorsan megvásároltam.

A rögzítés nem volt nehéz, durván 20 percet igényelt. A fal típusától függően a gyárilag csomagolt csavar és tipli helyett érdemes strapabíróbbat venni – én így tettem. Szükséges szerszámok:

-          fúró (megfelelő fúrószárral)

-          csavarhúzó

-          mérőszalag

-          vízmérték

-          kalapács

-          ceruza

Először érdemes az egyik konzolt rögzíteni az elképzelt rész szélénél.

Utána jön a nehezebb része, ugyanis pontosan ki kell mérni a másik konzol helyét úgy, hogy vízszintbe legyen. Érdemes a nyomtató talpai alá tervezni, ez egy kis matekozást igényel. A megfelelő helyeken ki kell fúrni a tipli méretének megfelelő lyukat, majd a tipliket bele kell ütni. Végezetül a csavarokkal rögzíteni és a konzolt vízmérték segítségével beállítani. (Tipp: inkább kétszer mérjünk)

Különböző méretű készülékekhez, több fajta méretre állítható.

Kész!

Szerencsére stabilan tart, nem mozog még működés közben sem. Összességében a teljes költség (kiegészítőkkel együtt) kevesebb, mint 5.000 Ft viszont dekoráció és ár/érték szempontjából is kiváló választás volt. Ajánlom mindenkinek, hogyha teheti, hasonló megoldással oldja meg nyomtatója tárolását, illetve érdemes a rendrakásnál odafigyelni a felvezetésben bemutatott ötletekre, sok hely megspórolható velük.

Remélem tetszett az írásom és jó ötlettel szolgálhattam ezzel a nem mindennapi bejegyzéssel (tesztkészülék hiányában marad a rendrakás).

Amennyiben nem érzel kellő magabiztosságot a munka elvégzéséhez kérlek, fordulj szakemberhez. A blog az esetelegesen felmerülő károkért nem vállal felelősséget.

Amennyiben tetszett a cikkem kérlek, oszd meg ismerőseiddel.

Tetszésed kinyilváníthatod egy like-al.


További érdekes cikkek:

A lemerülés árnyékában (Yoobao Magic Cube)

Koobe s7 easy dual plus tablet teszt

E-könyv olvasók nyomában (Koobe) teszt

Samsung Galaxy Express az elfeledett okostelefon tesztje

Prestigio MultiPhone 4505 Duo teszt

Debütál az Alcatel one touch fire

Alternatív kommunikációs lehetőségek (Skype, Hangouts, Viber)

Tippek üzleti notebook választásához

Munkára termett notebook: ASUS X502C teszt

A tekintélykövetelő HP EliteBook Folio tesztje

A zömök HP 250 G1 notebook tesztje